Dolgoznom kellene… csak 1 óra csendre lenne szükségem. Amióta újra bejárhatok a munkahelyemre (Covid után vagyunk), egész jól sikerül szétválasztani a munkát és a magánéletet a család nagy örömére. De ez most egy kivétel és fontos lenne koncentrálnom.

Általában jól eljátszanak a gyerekek, de a 6 évesnek éppen most nem elég érdekes egyik játék sem, és természetesen nem szeretne játszani a testvéreivel sem. Anya kellene. Vagy nasi, vagy hadd nézzen tévét. Valami mindenképpen, mert látványosan szenved. 

Játékot ajánlok, szörpöt készítek, kekszet adok, megnézem a sérüléseit a lábán, megbeszélem vele, hogy hol fog állni az óra, amikor ismét játszunk, de ez nem elég. Semmi sem jó. Ő most rendkívüli mértékben unatkozik.

Valahogy beugrott egy mondat egy kommunikációval foglalkozó ismerősöm előadásából. A gyerekek sokkal jobban el tudják képzelni az elvont fogalmakat vagy akár az érzések mértékét, ha számukra is ismert képeket kapcsolunk hozzájuk. Így hát stratégiát váltok:

Tomi, kérlek ne kínlódj itt tovább! Most már akkora a bosszúságom, mint egy alma. A fiam szeme elkerekedik. Látom rajta, ahogy elképzeli, hogy egy alma már nem is olyan kicsi. Egy kézzel nehéz tartani. 2-3 másodperc elteltével sarkon fordul és a szobájába indul.

A munka végeztével már hiába is várom vissza, hiszen ő már rég belemerült egy igazán izgalmas autóverseny levezénylésébe.