Az önbizalomhiányról (kicsit másképp)

Könyvek, tréningek és motivációs beszédek sora áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy növelni tudjuk önbizalmunkat, magabiztosságunkat. Az az általánosan elfogadott felfogás, hogy a magabiztosság előny, erősség, amely sikerre visz. De mit tehetnek azok, akik valamilyen okból képtelenek hosszabb időn keresztül megélni a teljes magabiztosságot? Akiknek folyamatosan ott fut a háttérprogram a fejükben, hogy amit tesznek, az nem is elég jó, nem elég hitelesek, sőt egyenesen szélhámosnak érzik magukat. Irigykedve nézik magabiztos társaikat, akik megdönthetetlen önbizalommal fejezik ki véleményüket.

A látszat azonban néha csal, érdemes tehát mögé nézni mindkét állapotnak.

Ha biztosak vagyunk benne, hogy tudunk valamit, nincs okunk rá, hogy hiányosságokat és hibákat keressünk az ismereteinkben – nemhogy pótoljuk, korrigáljuk őket. Ilyenkor azonban belecsúszhatunk a fotelhuszár-szindrómaként ismert helyzetbe, amikor csekély ismeretünk ellenére az adott téma szakértőjeként nyilatkozunk.  Gondoljunk csak bele, hány focidrukker tudja jobban az edzőnél, hogyan kellett volna összeállítani a kezdő csapatot, vagy hogy milyen stratégiát kellett volna játszania a játékosoknak. Hányszor fordul elő, hogy saját gyermekünk nevelési tapasztalata alapján, védőnőket és óvónőket megszégyenítő módon nyilatkozunk arról, hogy mit kellene az adott helyzetben tennie a szülőtársunknak. 

De vajon miért teszünk így?

Amikor még egyáltalán nem vagyunk járatosak egy témában, alacsony önbizalom mellett, lelkes kezdőként szívjuk magunkba az ismereteket. De amint elérünk egy pontot, ahol amatőrként úgy gondoljuk, hogy van elég tudásunk, hamar szakértőként tekintünk önmagunkra. Éppen csak hogy elég információval rendelkezünk ahhoz, hogy magabiztos kinyilatkoztatásokat tegyünk, és fennen ítélkezünk, miközben észre sem vettük, hogy felmásztunk a Hülyeség hegyére – és nem értünk át a túloldalra. Az újragondolás ciklikus folyamata megszakad, kevésbé kételkedünk abban, amit tudunk és kevésbé vagyunk kíváncsiak arra, amit nem.

Akiknek alacsony az önmagukba vetett hitük, folyamatos kétely gyötri őket. Sikerük hajtóanyaga a folyamatos félelem attól, hogy esetleg kiderül, valamit nem tudnak elég jól, adott témában nem elég járatosak. Sok maximalista hordozza ezt a keresztet, amelyet ha nem is tudnak letenni, de a súlya enyhíthető. Ha sikerült túllépni a bizonytalanság bénító érzésén, gondoljunk a kétely következő három előnyére:

  • A gondolatainkba férkőzött kétely kemény munkára ösztönöz;
  • okosabban állunk hozzá a feladatunkhoz, hiszen újra és újra átgondoljuk a stratégiánkat;
  • valamint eredményesebb tanulást tesz lehetővé, hiszen leszállunk a magas lóról és törekszünk mások tudásának a megismerésére.

A magabiztosság, a megfelelő mértékű önbizalom fontos a mindennapi akadályok leküzdéséhez. Jó hír, hogy az önbizalom növelése tanulható, viszont a túlzott magabiztosság is tévútra vihet. Érdemes időt szánnunk önmagunkra és megtalálni az arany középutat. Ezen haladva képesek leszünk nagyobb önbizalommal állni a feladatok elé, ugyanakkor nyitottak maradunk a lépések és következtetések újragondolására.

Forrás: Adam Grant: Gondold Újra!

https://nezzelore.hu/

https://adamgrant.net/